Hogyan kell edzeni akkor, ha VALÓBAN AZ ÉLETED múlik az IGAZI erődön és keménységeden A legtöbb testedzéssel foglalkozó rendszer a háziasított embertípusnak szól, azaz olyanoknak, akik viszonylagos biztonságban élik az életüket, erejüket büszkeségből ápolják, teljesítményt látnak benne, és nem a túlélés feltétlen szüksége hajtja őket. A profi sportoló azért edzi a testét, hogy jól teljesítsen egy sporteseményen, nem pedig azért, hogy biztonságosan kerüljön ki egy élet-halál küzdelemből. Még a katonák és a rendőrök is inkább a fegyvereik nyújtotta biztonságra támaszkodnak a győzelem eléréséhez, nem pedig saját nyers erejükre. Egyetlen olyan hely van a világon, ahol a nagyobb erő az élet és halál közti különbséget jelentheti: ez pedig a jól őrzött börtön. Ebben a környezetben ahol a megfélemlítés napi gyakorlat a ragadozó egy pillanat alatt végezhet a gyengébbel. A börtönök kegyetlen világában az ember vagy hivatásos áldozat lesz, vagy megszerzi a túléléshez szükséges félelmetes erőt, ami azt jelzi a ragadozónak: jobb, ha nem próbálkozik. PAUL WADE 19 évet töltött olyan pokoli helyeken, mint a San Quentin, az Angola vagy a Marion börtön. Félős és nyeszlett srácként lépte át a börtön kapuját és a föld egyik legerősebb embereként szabadult onnan. Paul Wade a fegyházban töltött időt arra áldozta, hogy kifejlessze a túléléshez szükséges félelmetes erőt. Ki gondolta volna, hogy éppen Amerika börtöneiben találjuk meg a hatalmas erő megszerzésének elveszett titkát! Paul Wade úgy ásta ki ezeket a titkokat, mintha az élete múlt volna rajta és nyilván sok tekintetben pontosan ez volt a helyzet. Paul Wade kiszabadult: megfizette tartozását a társadalomnak. Méghozzá nem csupán az átélt szörnyűségek által, hanem a legnagyszerűbb ajándékkal, amit csak adhatott: a fegyencedzés technikáit bemutató könyve MINDENKINEK hasznára válhat, akinek elege van a puhányságból és igazi erőre vágyik!